Köszöntünk a Naptanya - Padma Ashram weboldalán!
Ez az oldal a Padma Jógastúdió tanyájának,
a Naptanyának az életét, programjait, lehetőségeit és környezetét mutatja be,
nem csak a jóga iránt érdeklődőknek.
Erre a helyre 2006 októberében bukkantunk. Már évek óta kerestünk olyan állandó
saját helyet a nyári táborok, a tanfolyami táborok és az oktatóképzés
táborainak, ahol békében, csendben és a természetben lehetünk. Azonban az első
percben tudtuk, hogy ennél többet találtunk. Zebegény és a Börzsöny varázslatos,
mindenki számára érzékelhető békét és harmóniát sugároz.
A birtokbavétel után elkezdődtek a felújítások, fejlesztések, amelyek most is
folyamatosan tartanak, hogy táborról-táborra egyre komfortosabb, egyre tisztább
és szebb környezet fogadja az ide látogatókat. Mostanra már nem csak a Padma
Jógastúdió, hanem más oktatók és különböző jógairányzatok, valamint a
természetet, túrázást kedvelők, is jelezték, hogy szeretnének hosszabb, rövidebb
időt eltölteni a tanyán, amit mi nagy örömmel és nyitott szívvel fogadtunk.
Minden nap sok visszajelzést, bátorítást és különösen sok segítséget kapunk a
tanítványainktól, barátoktól és teljesen ismeretlenektől is, hogy a Naptanya
valóban azzá a meghitt nyugalmat árasztó, szellemi elmélyülést, pihenést
szolgáló hellyé válhasson, amivé álmodtuk.
Szállásfoglalás, információ, részletes felvilágosítás a (06-20) 438-7010-es,
vagy a (06-30) 956-5237-es telefonszámon, illetve a
info@naptanya.hu e-mail címen.

|